72 / 100 SEO Score

A tavalyi év novemberében megjelent RHA CL1 Ceramic fülhallgató megkapta kategóriájában a CES 2017 Legjobb Innovációs Megoldás Díját. Az RHA-Audio egy nagy hagyománnyal bíró, brit fülhallgató specialista. A cég elkötelezett a maximálisan élethű hangzás, és a hosszútávon is tartós minőség mellett. Minden egyes termék hosszas, és precíz mérnöki munka eredménye. A termékek magas minőségű anyagokból építkezve magukon viselik a design iránti maximális elkötelezettséget.

RHA CL1 Ceramic

Az RHA Audio ismét büszke lehet a munkájára. Az évente megrendezésre kerülő CES díjak kiosztása előtt a Fogyasztói Technológiai Egyesület (CTA) is megvizsgálja a jelölteket. Fontos dolog ez, hiszen a CES nemzetközi kiállításon – a rengeteg érdeklődőn kívül – több mint 3700 kiállító, több mint 150 országból van jelen. A Legjobb Innovációs Megoldás Díjat (Best of Innovation Awards) olyan termék kaphatja meg, amely kimagasló szintű innovációt mutat a tervezési, mérnöki és technológia megoldásokban.

Minden terméket – amely jelölésre kerül a fülhallgató kategóriában -, egy szakértői csoport vizsgál meg. A csoport tagjai mérnökökből, tervezőkből, és az iparágon belül kiemelt szerepnek örvendő újságírókból áll.  A termékeket mérnöki, esztétikai és a funkciók alapján értékelik, amelyekhez természetesen az egyedi jellemzőket is figyelembe veszik. Fontos szempont, hogy a végleges rangsor elejére olyan terméket válasszanak, amely az adott kategória egész piaci fejlődésére innovatív jelleggel hat.

Az idei évben a szakértők egyhangúlag választották meg az RHA Audio zászlóshajójának számító CL1 Ceramic fülhallgatóját. A tervezés során két precíziós átalakítót szereltek be annak érdekében, hogy a CL1 kiváló tisztaságú hangvisszaadásra legyen képes. Ezzel a megoldással az RHA fülhallgatója a legalacsonyabb mély-frekvenciák és a legmagasabb felharmonikus hangok leképezésére is képes.

Technológiát tekintve a kettős meghajtó konfiguráció egyesíti a precíziós CL Dynamic, és a magas tartományok megszólaltatására dedikált kerámia lapmembrán meghajtókat a lehető legvalósághűbb hangzás érdekében. A CL Dynamic meghajtó példátlan pontosságot eredményez basszus és középfrekvencia tartományokban. A kerámia lapmembrános meghajtó pedig a 8kHz feletti torzítatlan felharmonikusok valós lesugárzásában segít. A CL1 Ceramic fülhallgatót kifejezetten fejhallgató erősítőkkel, illetve nagy teljesítményű veszteségmentes lejátszókkal,és nagy teljesítményű okos-telefonokkal történő használatra tervezték.

Az RHA CL1 Ceramic fő tulajdonságai

  • Alacsony rezonancia, fröccsöntött ZrO2 kerámia burkolat.
  • A kontúros, ergonomikus kialakítás tökéletesen illeszkedik a fülbe.
  • Teljesen formázható fülkampók a kényelmes és biztonságos illeszkedés érdekében.
  • Leválasztható kábel rendszer, egyedi sMMCX csatlakozókkal.
  • Tartós, nagy vezetőképességű, Ag4x ezüst és fonott szövet OFC kábel.
  • Opcionális 3,5 mm/6,35 mm-es és 4-pólusú mini XLR csatlakozók a különböző audio berendezésekhez való csatlakozás érdekében.
  • 11 pár különböző fülilleszték, beleértve a Comply memóriahab fülillesztéket
Forrás: RHA