Oldal kiválasztása

Brainwavz HM2 headset fejhallgató

Jól emlékszem, mikor apám – midőn férfiúvá érettem – átnyújtotta nekem családi örökségem, egy Doxa arany zsebórát. Persze már akkor sem tudtam sáfárkodni az anyagiakkal, eladtam gyorsan és vettem belőle hangfalat, erősítőt és CD játszót. A hang mindenért kárpótolt, nyilván visszatekintve nem egy felelősségteljes cselekedet volt, de ott és akkor ez volt számomra a fontos. Mostanság gondolkodom, lecserélem fiam 4-5 éve vásárolt AKG fejesét. 18-19 ezer forintot kóstált, de egészen kulturáltnak tűnt a hangja akkoriban, így szép karácsonyi ajándékként landolt egy fenyőfa alatt. De az igények változnak, a gyermek nő és talán jobb lenne neki egy fület körülölelő, kényelmesebb fejhallgató. Otthon mindig ezzel nézi a notebook-on kedvenc videóit. Épp kapóra jött mostanság egy Brainwavz HM2 headset fejhallgató tesztelése, mivel az árkategória egyezik. Eldönthetem minden kényszer nélkül, megéri-e lecserélni a régi AKG-t?

Felépítés és hordhatóság

Szép, tetszetős darab. Nekem nagyon bejön. Nincs túldíszítve egy Brainwavz feliraton kívül  semmilyen HD, high-tech, hyper fantázianevet nem találok rajta. Vékony krómkerete pedig kifejezett arisztokratikus külsőt kölcsönöz neki – ezt el is hinnénk -, ám vegyül ebbe némi letisztult modernség is.
Fülpárnái bőrszerűek (talán igazi bőr?) puhák, kényelmesek. Nagy előny itt, hogy forgathatóak, így minden fül típushoz illeszthetőek. Méretük nem a legnagyobb, ezt vegyük figyelembe, óriások, hobbitok ne ezt a típust válasszák! Nekem épp jó, így azt gondolom, az emberek többségénél nem lesz gond a méret. Összezárható, kis helyen elfér, ez plusz pont.  A pánt nem párnázott. Ez esetenként nyomásponti problémákat okozhat, nálam kiválóan kompenzálta a beállítható bőrpárna, hosszú ideig hordva sem éreztem semmi kényelmetlenséget.

Külsőre nekem jobban tetszik mint az AKG. Bár az is minőségi anyagokból készült, de kényelemben nem veszi fel a versenyt a Brainwavz-zal. Ott a fülre simuló bőrpárna egy idő után kényelmetlenné válhat. A Brainwavz HM2 headset fejhallgató puha fület körülölelő párnáival nincs egy szinten.

Tartozékok

Papírdoboz, benne a szokásos színvilágú, de nagy méretű Brainwavz doboz. Két kábellel kapjuk kézhez, egyik egy lapos, másik egy kerek, mikrofonos, mindkettő 1,2 méter hosszú. Már látszik tehát hogy ez nem asztali készülékekhez tervezett modell, mobil használtra lett kifejlesztve. További határozott előnyt jelent a cserélhető kábelezés, különösen az, hogy nem süllyesztett a jack aljzat. Tehát, elvileg bármilyen 3,5 mm-es jack csatlakozóval szerelt kábel megfelelő hozzá!
Nyilván ennek érvényesülnie kell a meghajtáskor is. Éppen ezért nem lenne illő dolog, ha egy nehezen hajtható, körülményes darabot vásárolnánk ilyen mobil kábelekkel.

Hang

Elérkeztünk a legkényesebb részhez, hiszen hiába tetszik egy hangkeltő külalakra, ha nem szól megfelelően. Nézzük hát, mit mutat hangképben a kis fejesünk?

Zárt fejhallgató, de nem annyira zárt. Mit is jelent ez?
Azt hogy nem nagy szorító erővel bír, ezért aztán – zárt kialakításából kifolyólag – van némi izolációja (hangszigetelés). Viszont nem olyan nagymértékű, mint egy erősebb szorító erejű fülpánttal rendelkező társának.
Zártságból gyakran következik a szellős, tág megszólalás hiánya, vagy hátránya, szerencsére erről itt szó sincs. Azt rögtön le kell szögeznem, hogy hosszú idő óta ez az első fejhallgató, ami kicsomagolást követően rögtön szép hangot produkált. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy nem fontos a bejáratás! Azonban itt nem olyan nagy az eltérés a kezdeti és a végállapot között. (Azért kissé finomodott a hangja bejáratás után.)

Finom, meleg, lágy hangzás. Talán egy enyhe középmély kiemelés, egyébként semmi említésre méltó. Élvezhető, hallgatható zenét csinál, nem tudok olyan műfajt amire nem ajánlanám.
Tere szép, tágas, kellően mély. Hangszerei pontosak, leheletnyit lágyak, de ez egyáltalán nem hátrány számomra, ez nálam a hallgathatóság záloga. Engem a túlzott precizitás, a már-már koppanás szerűen pontos hangjegyek fárasztanak. Szeretem az arany középutat, ahol minden a helyén van, de van egy kis lebegése a hangszereknek a térben. Ettől légiesen könnyed, hosszan hallgatható. Nos, a Brainwavz HM2 headset fejhallgató ilyen. Lenyűgözött.

  • LSTN FILLMORE Vezeték Nélküli Fejhallgató Zebrafából

    LSTN FILLMORE Vezeték Nélküli Fejhallgató

    44.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • Pioneer SE-MJ561BT Bluetooth Headset Fejhallgató Többféle Színben

    Pioneer SE-MJ561BT Bluetooth Headset Fejhallgató

    24.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • Pioneer SE-MJ553BT Bluetooth Headset Fejhallgató Többféle Színben

    Pioneer SE-MJ553BT Bluetooth Headset Fejhallgató

    19.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • SENNHEISER PXC 550 Zajszűrős Fejhallgató

    Sennheiser PXC 550 Zajszűrős Fejhallgató

    109.900 Ft (ÁFÁ-val)

Nagy zenei teszt

Bach zongoraverseny

  • Bach zongoraversenyén ott ülünk az 5-8 sor közepén. Elmerülve hallgatjuk Perahia zongora játékát, nem méregetjük, melyik tartomány hogy szól, egyszerűen csak hallgatjuk, átérezzük.
  • Nagyon jó, a vonósok nem karcosak, zongora nem fedett, csak hogy éljek a szokásos képletekkel, kifejezésekkel. De nem szükséges…úgy jó, ahogy van.

Diana Krall – Quiet nights

  • Quiet nights lemezen szép zongora után testes belépő, finom, de kellő mennyiségű cinekkel a háttérben.
  • Diana Krall megszólalása élettel teli, enyhén öblös, de megmarad finom, lágy alt vonala. Nem ragadja magával a túlzó basszus áradat, itt egészen enyhe közép-mély többletről van szó. Borítékolhatom, sokaknak tetszeni fog.
  • Zongoráját nem győzőm hangsúlyozni és csodálni.

Hamilton

  • Hamilton erősen kezd, de nem tülekszik, persze a szaxi most megmutatja, milyen mélyei vannak.
  • Háttérben a dob és a zongora egyáltalán nem játszik alárendelt szerepet. Harmóniában egyesülnek ők így kiegészítve a bőgővel, ami markáns, megmutatja milyen a mély kíséret.

Buena Vista Social Club – Buena Vista Social Club

  • Chan Chan: Azt vártam, hogy itt is szembetűnik a méytöbblet, de nem így történt. Minden harmóniában, gitárok balról-jobbról válaszolnak egymásnak miközben az öreg kubai énekesek együtt énekelnek. érzik az örömzene, öröm hallgatni is.

Cantate domino – Julsang (Hellga Natt)

  • Picivel szűkebb, de mélyebb, magasabb tér, szoprán kezdése után egységes kórus, gyönyörű orgonával.  Úgy látom a billentyűs hangszerek a kedvencei.

Ghymes – Rege

  • Rege kezdete szintén tökéletes, dob azért intenzív, szerencsére nem ül rá semmire, csak szemlélteti, miről is szól e tánc…az egyenletes ütem megkerülhetetlen.
  • Hangszereket csak csodálni tudom, lágy, karakteres, szép hangzású, egységes képet alkotva varázsolnak egy-egy hangulatot elém.
  • Cimbalom után Szarka hangja enyhén búg. Vagy csak a dob erős jelenléte érezteti velünk a mélytöbbletet? Aztán rájövök, hogy mohóságomban erősen feltekertem az erősítő potméterét, lejjebb véve helyreáll minden.

  • Sennheiser RS 185 Vezeték nélküli fejhallgató

    Sennheiser RS 185 Vezeték Nélküli Fejhallgató

    109.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • Beyerdynamic Amiron Home Fejhallgató

    Beyerdynamic AMIRON HOME Fejhallgató

    189.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • LAMAX BEAT ELITE E-1 BLUETOOTH FEJHALLGATÓ TÖBBFÉLE SZÍNBEN

    Lamax BEAT ELITE E-1 Bluetooth Fejhallgató

    24.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • Sennheiser HD 4.50 BTNC Bluetooth headset fejhallgató

    Sennheiser HD 4.50 BTNC Bluetooth Headset Fejhallgató

    55.900 Ft (ÁFÁ-val)

Értékelés

Lágysága ellenére nagyon sok részletet vonultat fel, ezt többnyire a halk részeknél veszem észre, itt jobban érezhető, mikor valamire fókuszál. Crescendonál sem tűnik el, de ott az energiák zöme nem erre irányul. Ez egy-egy Two Steps from Hell szám hallgatása közben csúcsosodik ki számomra, itt a részletes dinamika ami fogva tart. Már-már úgy érzem, csata nélkül, pusztán a zenével háborút nyerhetünk, ne is menjünk harcolni, hallgassuk csak…aztán annyira felkorbácsol, hogy mégis csak elindulok….

Ez a Brainwavz HM2 headset fejhallgató pontosan megmutatja, milyennek kell lennie egy jó fejhallgatónak. Azt hogy ezt 20 ezer forint alatt hozza, igazi best-buy minősítést érdemel. Melegen ajánlom minden zenebarátnak, aki hordozható, könnyű, olcsó és minőségi forrást keres. Ezen túl nem csak AKG, Sennheiser, Grado, Shure palettáról lehet választani, mert a Brainwavz egyértelmű minőséget tett le az asztalra. Megkerülhetetlen zeneszerszám!

Úgy látom, fiam 5 év után újra hangkeltő egységet fog kapni az apjától….


Eredeti forrás: Muzix Blog
Szerző: Tulku

További érdekes olvasnivalók

preloader