Oldal kiválasztása

SoundMAGIC HP150 fejhallgató

Számomra az, hogy a márkára rátaláltam teljesen véletlen volt. Igazából nagyon is fenn tartottam az előítéleteimet a márkával kapcsolatosan. Alapjában véve nem is ragadta volna meg a figyelmemet a készülék. Viszont az interneten – miközben olvasgattam többek között a SoundMAGIC HP150 fejhallgató leírását is – olvastam, és valami megfogta a fantáziámat. Ez a tétel mondat a webes leírásban található meg, amit idéznék is: “Erőteljes basszus, természetes hangzás, széles színpadkép”

Szinte az összes cég majdnem, hogy az összes készülékét hasonló töltelékek mondatokkal próbálja meg eladni, hogy az övé a legjobb. Viszont, amit ki is emeltem az nem más, mint a természetes hangzás! Természetes hangzás egy fejhallgatónál? De hát, egy fejhallgató akkor jó, ha dübörög benne a basszus és hangos! (enyhe irónia).
Ekkor gondoltam egyet és úgy döntöttem, hogy utána járok ennek. Utána olvastam a head-fi.org-on magának a márkának. Viszonylag kevés volt róla az információ. Viszont, amit olvastam róla, az mind kielégítőnek tűnt. Ezért fogtam magam és eldöntöttem, hogy kipróbálom. Elvégre a puding próbája az evés.

Külső

Számomra nem sokat jelent a csomagolás egy fejhallgató esetében. Elvégre az csak azért kell, hogy ne sérüljön meg a benne rejlő “szörnyeteg”. Viszont, aki nem így áll hozzá, az első pillantásra csak a csomagolásból tudja megállapítani, hogy milyen lehet a fejhallgató!
A SoundMAGIC HP150 fejhallgató sokkal jobban le van írva specifikációt tekintve, viszont ezt kevés szöveg és körítés mellet. Csak a számok beszélnek. Erre a cég azzal tud leginkább rákontrázni, hogy feltünteti az érzékenységét a fejhallgatónak. Hogy mit? Igen, az érzékenységét! Lehet, hogy van valami abban, hogy ez nem egy mindennapi fejhallgató.

Másik érdekesség amit találtam, hogy az SoundMAGIC HP150 fejhallgató csomagolásán van egy diagram ami mutatja, hogy csatornánként milyen hangképe van. Mi a manó?!?!? Ilyet, csak csúcskategóriás fejhallgatóknál szoktak nyilvánosságra hozni. Rá nézésre sok benne a különbség, meg a “zik-zak”. Elsőre nem mondanám rá, hogy jó. Miután megnéztem más gyártók hasonló diagramjait rájöjjek, hogy nem is olyan rossz a nagy testvérekhez képest.

Belső tartalom

Amint sikerült odáig eljutnunk, hogy megvegyük a készüléket, utána minden kétségünk eloszlik. Egy nagy fekete látszólag is prémium készítésű kemény tokos hord táskát látunk, amiről persze nem maradhat le a SoundMAGIC logó. Letisztult, komoly és elegáns a megjelenése. A hord táska tartalma prémium szóval illetendő. A fejhallgató egy habszivacsba vágott “V” alakú formába van illesztve, így minden ütődéstől és rázkódástól védett.

A fejhallgató tartozékaira semmi kivetni valót nem tudok mondani. Egyszerűen úgy jó, ahogy van. Van benne egy 1,2m hosszú fejhallgató kábel – amely ha nem lenne elég, van hozzá egy hosszabbító is. A kábel mellé társul egy jack 3,5mm-ről 6,3mm-re átalakító adapter amit nem összedugni, hanem csavarni kell. És persze van mellé repülőgépes adapter is. Amit utoljára hagytam az a VIP Card. Egyedüli kivetni való az, hogy a 1,2m hosszúságú kábelen a jack csatlakozó nem 90°-os. Cserébe egy olyan fémházas jack dugót kaptunk, amit könnyűszerrel újra lehet forrasztani! Aki hosszú távú fejhallgatóban gondolkozik annak ez nem az utolsó szempont!

Fejhallgató teszt

  • Első nap
    Sok mindent még nem tudok és nem is merek állítani! A gyártó is figyelmeztet, hogy 24 óráig be kell melegíteni a fejhallgató membránjait. Az első 24 óráig kb. 50%-on kell meghajtani a fejhallgatót. Ugyanis ha azonnal rádugja az otthoni erősítőre – és kipróbálja mi a maximum hangereje -, akkor súlyosan károsodhat a fejhallgató “lelke”.
    Ami mindenképp megragadta a figyelmemet, hogy telefonról hallgatva, feltűnően elveszíti a dinamikáját a fejhallgató. Pontosabban nem érzem, azt a nagy színpadképet, amit egyébként megfelelő erősítővel megmutatott számomra. Pedig 32 Ohm-os csak, ennek ellenére van “étvágya” a “szörnyetegnek”! Stúdióban több mint biztos, hogy meg is fogja állni a helyét (erre majd később kitérek). Viszont utcán nincs meg az az érzésem, hogy csak a zene és semmi más. Egy biztos, ha utcán telefonról hallgatva használjuk halláskárosodásban nem fogunk szenvedni. A telefon több mint biztos, hogy nem szolgálja ki az étkét. Lumia 950 XL-lel használtam és kifejezetten jó “zenei” teljesítménye van, ha egyáltalán összefér a telefon, és a zenei teljesítmény.
  • Második nap
    Igazából nem nagyon használtam. Egy kis taga csöves erősítőn kb. 40% szólt egész nap. Sok fajta zenét kapott egy lejátszási listára összegyűjtve.
  • Harmadik nap
    Egy nap várakozás után gondoltam, hogy kipróbálom hátha valami történt. Az az igazság, hogy igen történt! Az eddig kicsit szolid középtartomány, elég erőteljes lett. Mondhatnám úgy is, hogy elkezdte a működését az audiophile szériában. Telefonon is kipróbáltam hátha jobban fog szólni. És igen! Meglepő módon nagyon kellemesen kezdett el szólni. Viszont még mindig érzem, hogy telefonon teljesen másképp szól. Úgy néz ki, hogy aki ténylegesen utcára akarja használni annak szükséges valami erősebb hordozható erősítőt is magával vinnie!
  • Negyedik nap
    Semmi különös változást nem éreztem. Megpróbáltam kivezérelni. Alapjába véve jól bírta a gyűrődést. Kezd megfogalmazódni a kérdés a fejemben, hogy stúdióban, vajon hogyan teljesíthet? Kialakítása meg van hozzá, a fejpántja könnyen hajlítható – bár azért ne nagyon teszteljük a határait. Ezért tökéletesen megfelel akár egy füles monitorozáshoz. Kagylói “flexibilisek”, könnyen lehet egy oldali fülmonitorként használni. Zajszigetelése sem rossz, de azért ebben a stúdió nagyjai mögött háttérbe szorul. Zenei teljesítménye stúdióban lenyűgöző. Ez annak tudható be, hogy ez a fejhallgató valahol a pro és az audiophile kategóriák között van. Egyik sem igazán, de stúdióban nekem személy szerint jobban tetszik, mint a régi fejhallgatóm. Kipróbáltuk bass gitárral, elektromos dob szettel, hegedűvel, csellóval, és még énekhangot is visszahallgattunk vele. Egyedüli kritériumunk a cselló volt. Valahogy nem szólt szépen, lapos és nem is volt pontos a hangja. Fogalmam sincs, hogy ez minek tudható be, mivel a többi hangszer teljesen pontosan úgy szólt, ahogy annak szólni kellet volna. Sőt mi több, amihez kifejezetten ajánlanám, azok az ütős hangszerek és a billentyűsök. Tökéletes, akár stúdió fejhallgatónak egy dob szetthez (dobolok már csak ezért is állíthatom).

  • Beyerdynamic DTX 910 fejhallgató

    Beyerdynamic DTX 910 Fejhallgató

    18.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • Pioneer SE-MS5T headset fejhallgató többféle színben

    Pioneer SE-MS5T Headset Fejhallgató

    Értékelés: 5.00 / 5
    19.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • Sennheiser HDR 185 fejhallgató

    Sennheiser HDR 185 Fejhallgató

    55.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • SENNHEISER HD 660 S FEJHALLGATÓ

    Sennheiser HD 660 S Fejhallgató

    154.900 Ft (ÁFÁ-val)

Nagy zenei teszt

Flac és wav amivel teszteltem, sajnos ezekhez sem a csúcs technológiás készülékeim a legmegfelelőbbek…

Teszt rendszer:

  • MacBook Air (Logic Pro)
  • Behringer MDX 2600 (kompresszor és limiter)
  • Steinberg UR22 (leggyengébb láncszem, de erre “fussa”)

Zenei tartalmak:

Mike Oldfield – Voyager – The song of the sun

  • Elektromos gitár tökéletesen hallatszik az összes pengetéssel.
  • Ki hallani a stúdióban keletkezett zajokat (sokszor akár még zavaró is lehet).
  • Színpadképe tiszta, kiegyensúlyozott, naturalisztikus.
  • Folk ütős hangszerek teljesen életre keltek (nem csak a bum-bum hallatszik “belőle”).
  • Szerintem mindenki elismeri, hogy Mike Oldfield egy zseni. Ahhoz, hogy az eddig meg nem értett “zseniket”, megérthessük a zene világában az út a SoundMAGIC HP150 fejhallgatón keresztül vezet.

Mester Tamás – Pillanat – Szabadíts fel

  • Szépen felvett album vagy legalábbis nekem nagyon tetszik, ahogy le van keverve. Másrészt azt az erőt, amit ez a szám közvetít felém, már csak azért is bevettem tesztek közé.
  • Miközben hallgatom, teljes mértékben megkapom azt, amiért szeretem ezt a zenét. Erő, erő, erő!
  • Ami feltűnő, hogy olyan, mintha kiemelné a pengetőseket (gitárokat). Nem túlságosan szembetűnő. Nagy valószínűség szerint én sem vettem volna észre, ha nem teszteltem volna a fejhallgatót.

Joe Bonamassa – Dust Bowl – Black Lung Heartache

  • Tökéltes. Ezzel lehet a teljesítményét leírni a SoundMAGIC HP150 fejhallgatónak
  • Semmi belekötni valóm nincs. Az összes szólam tiszta, és kifogástalan.
  • Megfordult a fejemben, hogy miért nem hallottam ennyire sok kis részletet ebből a zenéből eddig. A fejhallgató érzékenységéből fakadóan mindent lehet hallani a felvétel rögzítésekor, ami a háttérben történt.

Mythos – Purity album végig

  • Az énekhang teljesen előtérbe kerül. Ezt a régi fejhallgatóimmal nem sikerült elérni. Mellesleg a tannoy stúdió monitorokon szólt így!
  • Itt bátran ki merem jelenteni, hogy a konkurenseit teljesen lenyomta ebben az árkategóriában! Ráadásul úgy, hogy ez az album volt a legtisztább formátumba átkonvertálva. (Már csak azért is, mert saját kezűleg konvertáltam át bakelitről mka-ba.

Armin Van Buuren – Mirage –Mirage

  • 100%-ban a Mirage elhozta azt a káprázatot és illúziót, amit annak Armin tulajdonított.
  • Itt is hallani a szám vége felé – amikor belép a gitár -, hogy egy kicsit jobban kiemeli, mint a többi sávot. De nem túlzottan csak annyira, hogy kellemes legyen.

Julian Calor – Evolve – Sorcerer

  • Nem az én világom az elektronikus zene, de megpróbáltam minél inkább több műfaj közül válogatni.
  • Számomra túl sok a kick bass, meg maga sub tartomány. De a sok tuc-tuc szám már csak erről szól.
  • Mindezek mellet szépen ki lehet venni benne a kis magas hangokat, és az összes cincogást hallani.
  • Igaz, a dobhártyám a világűr másik oldalán volt a végére, de megmutatta a SoundMAGIC HP150 fejhallgató, hogy vannak benne mélyek.

Seal – 7 – Padedd Cell

  • Teljesen modern eljárásokkal rögzített stúdió felvétel. Semmilyen “garázs” behatás csak a tiszta zene. Ezt a SoundMAGIC HP150 fejhallgató vissza is adja, és fontos, hogy nem színezi ki. Egy kicsit nyomasztó is lehet annak, aki nincs hozzá szokva az ilyen tiszta felvételekhez.

Mythos – Purity album végig

  • Szépen szólt, nincs belekötni valóm.
  • Picit talán zavaró, hogy hallható benne egy-két felvétel közbeni zaj – valaki pont ezt szereti…

Apocalyptica – Apocalyptica – Bittersweet

  • Érződik, hogy teljesen nem a vonósok világa a fejhallgató.
  • Élvezhető, de viszonyítási alap kérdése. (Addig nem tudod milyen jó egy BMW-t vezetni, míg csak Trabant-tal repesztesz az országúton)

  • Sennheiser RS 185 Vezeték nélküli fejhallgató

    Sennheiser RS 185 Vezeték Nélküli Fejhallgató

    109.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • Beyerdynamic Amiron Home Fejhallgató

    Beyerdynamic AMIRON HOME Fejhallgató

    189.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • LAMAX BEAT ELITE E-1 BLUETOOTH FEJHALLGATÓ TÖBBFÉLE SZÍNBEN

    Lamax BEAT ELITE E-1 Bluetooth Fejhallgató

    24.900 Ft (ÁFÁ-val)
  • Sennheiser HD 4.50 BTNC Bluetooth headset fejhallgató

    Sennheiser HD 4.50 BTNC Bluetooth Headset Fejhallgató

    55.900 Ft (ÁFÁ-val)

Kialakítás és mindennapi használat

  • Kényelmes viselni, akár naphosszat is!
  • A vertikális forgó tengelye a fejhallgatónak egy picit recseg, Műanyag behatását kelti, de meg lehet szokni. (ezért a pénzért pláne)
  • Fémvázas fejpánt a lehető legjobb. Nem kopik el 1,5-2 év után!
  • Zajszigetelése nem rossz, de nem is annyira jó!
  • Fülpárnái lélegzősek, nem izzad bele könnyen az ember feje.
  • Egyoldali kábel vezetése van (ráadásul baloldalt)
  • Csatlakozója masszív, fémházas, de sima “egyenes” kivitel. Hiányolom belőle a 90 fokos jack csatlakozót!
  • Hord táska mindennapokra nem a legmegfelelőbb, de mondjuk nagyobb utazásokra alkalmas.
  • Kábel nem fog egyhamar megtörni, de ha megtörik, akkor, ha jól láttam jack könnyen újra forrasztható. (lecsavarható a jack fémháza)
  • Két fejhallgató membrán egy fogpiszkálónyi kábellel van összekötve – biztos az egy oldali kialakítás miatt. Tisztább lenne a hangképe, ha egymástól teljesen függetlenül lennének meghajtva a membránok!
  • Nagy és mindenki hülyének hisz az utcán, de különösebben nem érdekel
  • A design, nem egy fantázia dús megvalósítása ez a készülék, de a minőségért cserébe valamit fel kellet áldozni.
  • Összességében a kialakításra 10 pontból 8 pontot adok

Zenei teljesítmény

  • Audiophile belépő szériájának mondanám, de ugyanúgy megállja helyét akár stúdióban is a SoundMAGIC HP150 fejhallgató!
  • Bizonyos vonósok (cselló) nem szólnak szépen. Feltételezem, hogy azért, mert zárt utas a fejhallgató.
  • Tiszta színpadkép
  • Nem megfelelő meghajtással elveszti a dinamikáját (utcára, csak hordozható erősítővel ajánlom). Sajnos, nekem sincs hozzá, de ha másnak van egy jó utcai szettet összeállítani. Sok évig fogja használni az egyszer biztos.
  • Gitár (főként elektromos) enyhén kiemelkedik a sávok közül.
  • Billentyűsökhöz és ütős hangszerekhez kifejezetten ajánlom! (teljesen naturalisztikus)
  • Néha túlságosan is pontos a hangképe. Elsőre szokni kell az általános fejhallgatókról áttérve)
  • Stúdióeszközökkel, normális használat mellet és kevésbé normális használat mellet sem sikerült túlvezérelni
  • Összességében a zenei teljesítményre 10 pontból 9 pontot adok

Ár érték arány

  • Nincs mit róla beszélni… kevés van a piacon ehhez hasonló minőségű fejhallgató ezen az áron.
  • Még azt is megmerem kockáztatni, hogy ebben az árkategóriában a  a top 3-ban benne van a magyarországi fejhallgató piacon!
  • Összességében az ár érték arányra 10 pontból 9,5 pontot adok

Eredeti forrás: Muzix Blog
Szerző: Nemes Gábor Bonaventura

További érdekes olvasnivalók

preloader